Hippocampus Panzio - Trogir - Adria

Kezdőlap

Panzió szállásfoglalás

Apartmanok

Utazás - Térképek

Programok

Trogír és környéke

Okrug Donji

Fotógaléria

Partnereink

Elérhetőség

Hippocampus Panzió :: Trogír :: Okrug Donji / Trogir és környéke 2.

Trogir és környéke 2.

DALMÁCIA EMLÉKEZETE A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN, AVAGY MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK DALMÁCIÁBAN

DOLGOZAT  Készítette: Nagy László
Budapest 2003

Ha bedugod a kezed a tengerbe az egész világgal kapcsolatba kerülsz (Kad stavis prst u more povezan si s cijelim svijetom). Mind a mai napig él ez az ősi dalmát mondás horvát nyelven az Adria keleti részén élő szigetlakók között. Ezt a mondást kicsit átfogalmazva mi magyarok is szíven találva érezhetjük magunkat. Ha beteszed a lábad Dalmáciába az egész magyar történelemmel kapcsolatba kerülsz. Hiszen nekünk magyaroknak ez a föld, hazánkkal való bensőséges történelmi és művészeti kapcsolatai révén, talán még többet nyújt, mint bármely más ország turistáinak.

Ez a kis dolgozat nem útleírás és nem is program ajánlat céljából készült. Csupán számba veszi azokat a magyar vonatkozású helyeket és emlékeket, amikkel az oly messziről érkező honfitársaink még ma is találkozhatnak Dalmáciában. Valamint kísérletet tesz arra, hogy a helyszíneket elhelyezze a (magyar) történelem forgószínpadán.

Ám mielőtt útra kelnénk, talán érdemes a "Dalmácia" kifejezés vagy név eredetét tisztázni. Dalmácia neve egykori őslakói, az illír eredetű dalmata törzs nevét őrzi, akik a tengerpart délebbi részét lakták. (Az északi részeket egy másik illír törzs, a liburnok népesítették be.). A Dalmácia elnevezést átvették a rómaiak, később a horvát, majd a magyar-horvát királyok is, s a Horvátország és Dalmácia királya kettős címet viselték. Önálló államjogi egységgé a terület tulajdonképpen csak a velencei uralom megszűnése után vált. Ekkor azonban nem Magyarország társországát képező Horvátországhoz került vissza, hanem Dalmácia néven osztrák tartománnyá lett, amelynek tartománygyűlése Zadarban ülésezett, képviselőit, pedig a bécsi birodalmi gyűlésbe küldte. Dalmáciának ez a helyzete 1918-ig, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig maradt fenn.

Utazásunkat az Isztria és Dalmácia képzeletbeli határát jelentő várossal kezdjük, majd innét haladunk dél-keleti irányba lefelé, párhuzamosan a tengerparttal.

Rijeka

Rijeka (Fiume) a Kvarner-öböl északi sarkában fekszik, mely egyben Horvátország legnagyobb kikötője is.

A város felemelkedése az évszázadokon át fenyegető török veszély eltávolodásával, a XVII. század végén indul meg, amikor a központi hatalom megerősödik és a Habsburg-birodalom tengeri expanziójához kikötőre lesz szüksége. Ekkor kezdik kiépíteni rakpartjait és kikötő-berendezéseit. A város a XVIII. Század elején szabad királyi város. 1776-ban Horvátországhoz, majd 1779-ben Magyarországhoz csatolják. Napoleon uralma alatt, 1809-1814-ig, az egész tengerparttal együtt az Illír Tartományok része, majd a hódító bukása után ismét a Habsburgoké. A terület 1848-1868 között újból Horvátországhoz tartozik. 1868-ban, pedig az osztrák-magyar kiegyezés eredményeképpen, mint külön test, "corpus separatum" Magyarország része, aminek ellenében Magyarország Horvátország javára lemond három, közigazgatásilag hozzá tartozó déli (Szerém, Verőce, és Pozsega) vármegyéről.

Rijeka óvárosát egykor nyolc torony által védett fal vette körül. A keleti házsorba illeszkedő városkapunál juthatunk be - a XV. Században épített őr- és óratornyon át - a történelmi városrészbe. A város barokk formáját XVIII. Századi átépítése során kapta, 300 éves óráját pedig 1873-ban cserélték ki. A kaput barokk figurák, domborművek ékesítik. Az egyik dombormű Fiume címere, a feldöntött korsón gubbasztó sassal, alatta Fiume jelmondata: Indeficienter (Lankadatlanul). A korsó és a belőle folyóvíz Rijekát jelképezi. A kapun látható két mellszobor I. Lipót és VI. (magyar királyként III.) Károly császárt ábrázolja. A kapu belső oldalát eredetileg kétfejű osztrák sas díszítette, amelyek közül az olaszok az egyik fejet eltávolították, hogy a római légiók jelvényeihez hasonlítson. Bár azóta a sas végképpen eltűnt, a Sas-torony (Torre con l'aquila) elnevezést ma is használják a helybeliek.

Fiume további műemlék együttese a Trsat, amelyet a Rječina híd suąaki oldalán emelkedő Trsatske Stubén (Tersattói-lépcsőkön) át közelíthetünk meg. Ez az 538 lépcsőfokból álló lépcső Fiume egyik nevezetessége. Eredetileg 412 lépcső vezetett fel a Frangepánok által a XV. században emelt kegytemplomhoz és a hozzá csatlakozó Ferenc-rendi kolostorhoz. A kolostor legrégibb része a XV. századból való presbitérium és a Frangepán család síremlékei.

Rab sziget

Rab sziget (korábbi nevén: Arbe) mindössze 86km2-es és nagyságára nézve tizedik a horvát Adria-part szigetvilágában. Természeti szépségét, műemlékeit, kulturáltságát tekintve az Észak-Adriának egyik legvonzóbb helye. Az Y alakú sziget déli szirtfokán a legrégibb városrész, a Kaldanac terül el. Itt található az egykor katedrális, Sv. Marija-templom. A dalmáciai román stílusú székesegyházak sorából egyszerűsége, nemes arányai emelik ki.

A katedrális műkincsei között magyar vonatkozású emléket is találunk: egy zománcozott bizánci kereszttöredéket, az ún. Kálmán-keresztet, Könyves Kálmán királyunk ajándékát a XII. század elejéről.

Kraljevica város 2000 lakosú és a Kraljevicai-öböl déli csücskében terül el. Kis kikötőjében, a jobb oldalon található a Zrínyi-vár és a Frangepán-torony.

Dalmáciában járva többször is visszaköszönhet Zrínyi és Frangepán neve a történelmi emlékek között sétálva. Érdemes ennek az okát közelebbről is megvizsgálni.

A Zrínyi család, négy évszázadon keresztül történelmünkben megkülönböztetett szerepet játszott. Eredete az ős régi Subič horvát nemzettségből fakad, melyet ügyetlen hízelgéssel a római Sulpitiusokkal akart összekötni. Okleveles emlékei a családnak a XIII. század első negyedéig nyúlnak vissza, úgyszólván az aranybulláig, amikor is Zrínyi István és Zrínyi Gergely (utóbbi már 1227-ben Spalato(Split) grófja)a mai Dalmácia területén a fellázadt Domald csetinai tartományfőnök leverésében oroszlánrészt vállaltak. Ezért kapták II. András királytól Domald hűtlensége okán, a tőle elkobzott terjedelmes birtokot a Kerka(Krka) vizétől Záráig(Zadar). A Zrínyiek családfáját áttekintve, az 1300 -as évek elejéig az utódok neve mellett találkozhatunk a Trau(Trogir)-, Spalato(Split)-, Brebir(?)- grófja címmel.

Frangepán család nevének keletkezésével kapcsolatban két lehetőség is felmerül. Ami biztos, hogy olasz gyökerei vannak a családnak. Az első elképzelés szerint a Frangepán nevet egy nemes tett nyomán kapta a család. Mikor is történt, hogy Rómában egy áradás után nagy éhinség tört ki és Pierlo Jordan kenyérosztással enyhítette a szegények éhségét. Vagyis a Frangepán név a "frangendo pane" (kenyér-törés) kifejezésből ered. Mások azonban azt az olasz "franco" (szabad) szóból eredeztetik.

Frangepánoknak olasz és magyar ága volt. Melyből a magyar ág származtatható, a Dalmáciai Veglia(Vis?) szigeten települt le. Hogy mikor történt mindez, bizonyosan nem tudható. Olasz források alapján azonban kiderül, hogy rokonuk Gergely pápa halála (604) után, három testvér hagyta el Rómát, közülük kettő Velencében, míg a harmadik (Miklós) Dalmáciában telepedett le. 1193-ban egész vármegyét adományozott a családnak III. Béla. Sőt, mivel Frangepán Bertalannak utódja nem volt, még ahhoz is hozzájárult, hogy testvérének unokái örököljék meg a királyi adományt. Ezt az adományt, - mely Splato(Split) körül fekvő Fara(?), Brazen(Brač), Corzula(Korčula), Laugursta(?)szigetekből állt - III. Honorius pápa is megerősítette.

IV. Béla király 1242-ben az előbbi adomány-leveleket megerősítette a Frangepánoknak, hűséges szolgálataikért cserébe, melyet a tatár pusztítása után a tenger mellékén bujkáló királynak tettek. A tengeren hajókkal, a szárazon pedig, fegyveresekkel segítették és oltalmazták IV. Bélát, sőt még húszezer márka ezüstöt is ajándékoztak neki. A tatárok kivonulása után, pedig haza kisérték az uralkodót az országba.

Novi

Novi (Vinodol) Rijekától 43, Crikvenicától 9 km-re fekszik, ott, ahol a termékeny vinodoli síkság már-már eléri a tengerpartot. E lapályt a tenger előtt 400 m-es magaslat szakítja meg, ennek a tenger felé néző oldalán települt Novi.

A Tarsatica (Fiume) és Senia (Senj) közötti római országút postaállomása állt e helyen. Novi a XVI. században a Zrínyi család birtoka, amelynek hatalma ebben az időben az egész környékre (mintegy 52 falura) kiterjedt. A városka szép műemléke - többek között - a Frangepán vár.

Senj

Senj(Zengg), a Krk sziget déli végével szemben fekszik a Velebit kopár, tengerig terjeszkedő lejtőjén, két sziklafal között települt. A felette magasodó 698 m magas Vratnik-hegy szinte bástyaként védi a szárazföld felöl. Senj Horvátország egyik legrégibb városa; az i.e. IV. században a libburniaiak lakják. A római Seneca Senia néven említi. A települést először Attila hadai, majd a XIII. században a tatárok pusztítják el. Ebben az időben Senj, ekkori nevén Zengg már harcban áll a Dalmácia felé előretörő velenceiekkel, akikkel szemben függetlenségét évszázadokon át sikerült megőriznie. Senjt IV. Béla a Frangepánoknak ajándékozza, Mátyás király, pedig szabad királyi várossá emeli.

A város kultúrtörténeti nevezetessége, hogy a könyvnyomtatás feltalálása után 50 évvel Senjben már nyomda működik. Magyar vonatkozású érdekessége, hogy a mohácsi csata hősi halottjai között volt Ferenc zenggi püspök is, maga Senj pedig 1600-tól 1852-ig esztergomi, illetve a kalocsai érsekséghez tartozott.

Ezek után az autóút a Velebit hegységnek a tengerpartig ereszkedő szikláin halad tovább Starigrad-Paklenicáig. Starigrad-Paklenicát nemcsak fekvése, a Manita-barlang és erdőkkel körülvett Zrmanja folyó csodálatos eróziós völgye teszi felejthetetlenné, hanem a festői táj magyar vonatkozása is. A vesztes mohi pusztai csata után IV. Béla király a Nagy-Paklenica szoroson át menekült az őt üldöző tatárok elől.

Novigrad

Novigrad városka a Novigradi-öböl kis melléköblében a Szent Miklós-fok mellett húzódik meg. Romokban levő várának ma is meglevő tornyában tartották fogságban a pártütő főurak Nagy Lajos király özvegyét, (Bosnyák) Erzsébetet és Mária leányát (Zsigmond király későbbi feleségét). Fogságuk alatt hímezték azt az arannyal és drágakövekkel kirakott miseruhát, amelyet rabságuk emlékére Novigradnak ajándékoztak s ma is ott őriznek.

Zadar

Zadar (Zára), Dalmácia egykori fővárosa és hosszú évszázadokon át legjelentősebb városa. Zára egykoron változó hadi szerencsével a velencei - magyar harcok gyújtópontja volt. E miatt először a horvát, majd a magyar királyok védelmét kéri.

Érdemes ennél a városnál hosszabban elidőzni, mivel magyar vonatkozású középkori történelme rendkívül gazdag. Ebben az időben királyaink többször járnak a városban, de történelmünk több más eseménye is kapcsolódik ide.

Kálmán király 1105-ben vonul be Zárába, és megerősíti jogaiban. Igaz, amikor felvonul a város falai alá, még úgy tűnik Zadar ellenállásra készül, de miután a király a polgárság feltételeit elfogadta, megadta magát.

Épp így tett a kicsi, de eleven Trau(Trogir), majd a hatalmas Spalato(Split). A püspökök, kik épp oly kevéssé óhajtották a görög uralmat, mint előbb a horvátot, útját egyengették a "Keresztyén királynak" és azon voltak, hogy az egy istent tisztelő két népnek jó viszonyát ne rontsa meg vérontás. A pápával való egyetértésnek ez volt a gyümölcse. A nép pedig, kereskedelmi érdekeit tartva szem előtt, jobb szerette a nagy piaccal kínálkozó, szabad kereskedést felajánló magyar birodalmat a velenceinél, mely, mint versenytárs, anyagi érdekeit elnyomással fenyegette. Így nyert a magyar birodalom értékes, megbízható, művelt tengerparti tartományt. Az Adria mellékének birtoka, pedig nemcsak az akkori világ legnagyobb útvonala mellett biztosított hazánknak helyet, hanem egyházi és szellemi tekintetben is közelebb hozta az akkori kultúra központjához, Itáliához. A görög császár és a normannok közt 1108-ban kötött békében a magyar király szerepel, mint közbenjáró.

A király teljesen átlátta a városok jelentőségét és megadott a polgároknak minden szabadságot, mely a birodalomhoz tartozásukkal nem volt ellentétes. Békét esküszik hű polgárainak, megerősíti régi törvényeiket, megígéri, hogy püspöknek, ispánnak azt nevez ki, kit a papság és a nép azzá választ; adómentességet biztosít fia és utódai nevében is. Magyart vagy más idegent lakónak csak saját akaratukból fogadnak be. Idegen bíróság elé nem állítják őket. Ha valakit közülük mégis bántana a magyar uralom, az szabadon elmehet családostul, vagyonával, ahová tetszik.

Ennyi szabadság fejében, melyhez még szabad kereskedés is járul tengeren és szárazon az egész birodalomban, a magyar uralom nem követelt többet, mint hűséget a király és birodalma iránt és a kikötővám 2/3-át. Gazdag, hatalmas, önállóságukra büszke településeket akart Kálmán, melyek a maguk érdekében és a birodalom szolgálatában tengeren is megállják a helyüket. Meg is kezdte azonnal a magyar hajóhad megszervezését és a szigetek behódoltatását.

A hajóhad terve sajnos sohasem valósulhatott meg, II. István, Kálmán fia - ki apja halála (1116) után követte őt a trónon - erőszakos, kalandor, szélsőséges politikájának eredményeként. Rövid idő alatt harcban áll göröggel, orosszal, lengyellel, némettel, így még azt sem bírta megőrizni, mit Kálmán szerzett. Így Dalmácia Velence kezére került.

1164-ben, III. István érkezésének hírére fellázad a város és kiveri falai közül a velenceieket. Zára 1170-ben ismét Velence uralma alá kerül. III. Béla 1180-ban visszaszerzi, a negyedik keresztes háború hadait szállító velencei gályák azonban 1202-ben ostrom alá veszik a kikötőt, szörnyű pusztítást okozva a városban, amelyet ekkor Imre király nem tudott velük szemben megvédeni. II. Endre szentföldi hadjárata érdekében - seregének odaszállítása fejében - lemond róla a velenceiek javára. Később IV. Béla (1235-1270) küld segítséget a záraiaknak. Róbert Károly és I. (Nagy) Lajos sikertelen kísérlete után végre 1358-ban I. Lajos döntő győzelmet arat a velenceiek felett és a Szent Ferenc-templom sekrestyéjében, maga a király diktálja a súlyos feltételeket; a doge kénytelen a "Dux Croatiae" címéről is lemondani, vagyis nem használja többé Dalmácia és Horvátország hercegének címét. Így lemond Dalmáciáról és szigeteiről, minden váráról és városáról.

Ennek a történelmi győzelemnek az érdekessége, hogy I. Lajos eredetileg seregét nem a Velenceiek ellen gyűjtötte, hanem a szerbiai katolikusok megsegítésére kiket folyamatosan zaklatott az ortodox egyház, illetve trónviszály keletkezett a vajdák között Dusán nagyúr halála után. Ám mikor Horvátországban jár a "keresztes sereg", hadát nem délnek, hanem nyugatnak fordítja királyunk Dalmácia visszahódítására, Velence ellen vezette.

Egy szerencsés hadjárat visszaszerezte Magyarországnak azt a pozíciót a tengermelléken, melyet Kálmán ideje óta annyi áldozat árán sem bírt megtartani. Ez a nagy és gyors siker természetesen felkeltette az általános érdeklődést a magyar király és serege iránt. Mint honfoglalás idejében a görögök, úgy most az olaszok vetettek számot az új veszéllyel. A florenci Villani Máté krónikája részletesen leírja a magyarok harci szervezetét és taktikáját:

"Harci módjuk nem olyan, hogy csatarendben álljanak meg, hanem ide-oda nyargalnak, megfutnak, egyre nyilazva, aztán ismét visszafordulnak a csatába. Nagyon ügyesek a prédálásban és a kitartó lovaglásban és nyilaikkal nagy kárt okoznak az ellenség lovaiban és gyalogságában. Ezért, ha van mellettök erős csatarend, nagy hasznukat lehet venni, mert mesterei a könnyű hadakozásnak és az ellenség zaklatásának, kiteszik magukat minden veszélynek és nem törődnek a halállal. Csatában a magok módja szerint harcolnak. Tízen-tizenöten együtt tartanak, jobbra-balra elszáguldanak, kilövik hosszú nyilaikat, aztán ismét elmenekülnek gyors lovaikon. Jel, zászló és hadikürt nélkül szoktak járni, és tegzeik bizonyos megrázása adja a jelt a gyülekezésre."

Az ezt követő fél évszázad alatt a magyar Anjou-ház több tagja jár Zárában. Itt születik és itt keresztelik meg Nápolyi Johanna királynőt, itt temetik el I. Lajos Novigradban megölt feleségét, Kotromanovič Erzsébetet; itt koronázzák meg Zsigmonddal szemben álló Nápolyi László ellenkirályt, aki - hogy a magyar korona megszerzéséért támogassák - 1409-ben 100000 dukátért eladja(!) a velenceieknek Zadart, Vranát, Novigradot és Pag szigetét. Ezzel Zadar a patrícius-köztársaság bukásáig (1797) Velence uralma alatt marad.

Itt jegyzendő meg, hogy először Zsigmondnak is felajánlják a 100.000 aranyat, amiért cserébe le kellett volna mondania Zárára való jogáról. Az örökös pénzszűkében levő király hajlandó lett volna megkötni az alkut, de a magyar urak hallani sem akartak birodalmuk csökkentéséről. Így a háború több éven át folyt, de lanyhán, míg végül 1420-ban Trau(Trogir), 1421-ben Spalato(Split) is behódolt Velencének, a magyar király iránti hűségének fenntartásával. A köztársaság szívóssága győzött. Csak néhány kisebb sziget maradt meg magyar uralom alatt, különben az egész tengerpart Zengig(Senj) elveszett. Magyarországnak azóta reménye se lehetett tengeri hatalom szerzésére.

Zára

Zára egy félszigetszerű földnyelven fekszik. Egyik történelmi terétől a Trg Tri Bunarától nem messze található az 1282-ben épült Szent Ferenc-templom és kolostor. A "szegényes" gótika stílusában épített templom belülről is elég dísztelen. A főoltár melletti sekrestyében szép dombormű örökíti meg az ott lejátszódó történelmi eseményt: a velenceiek I. Lajos jelenlétében aláírják a Velence számára súlyos zadari békét.

A templom melletti gótikus ablakú, tengerre néző épület, az állami levéltár Zadar és Dalmácia történetére vonatkozó, sok magyar vonatkozású értékes oklevelet is őriz.

A mai Zeleni trg. helyén a római korban 90 m hosszú és 45 m széles tér (fórum) húzódott. A fórum délkeleti szélén áll az Sv. Marija-templom, amelyet a XI. században Čika nemesasszony, Kreąimir horvát király rokona építetett. Tiszta román stílusú harangtornyát - a legrégibb dalmáciai harangtornyot - 1105-ben az első magyar-horvát király, Könyves Kálmán emeltette, amit a torony oszlopfőibe vésett "R.CO-LO-MA-NUS" felirat, valamint a templom külső falán végig húzódó márványtábla tanúsít.

A Trg Pet Bunara (az Öt kút tér) közelében csoportosulnak a Zára szárazföldi városkapuja körüli műemlékek, közöttük a Szent Simon-templom.

A templom főhajójából nyíló szentélyben két bronzangyal tartja Szent Simon ezüstszarkofágját, a középkori ötvösművészetnek ezt a remekét. A díszes ezüst ereklyetartót - amely a zárai békekötés jeleneteit, Lajos magyar király dicsőségét mutatja be - Francesco da Sesto milánói ötvösművész, I. Lajos felesége, Erzsébet rendelésére 1377-1380 között készítette. A bronzangyalokhoz fűződő nevezetesség, hogy zsákmányolt török ágyúkból öntötték őket.

I.Lajos királynak első nejétől nem született gyermeke. Második felesége Erzsébet csupán leányokkal ajándékozta meg. Ez a házasság teljesen visszatükrözi azt a küzdelmet, amit a forró érzelem vívott az állam iránti kötelességgel I. Lajos lelkében. Szenvedélyes szerelem hozta létre, és történetébe közrejátszik kora egész érzékisége, hite és babonája. Az esküvő, bizonyos okokból, a rokonok házasságánál szükséges pápai jóváhagyás megkérése nélkül ment végbe. Amikor a király néhány hónappal később kéri a dispenzációt, kijelenti a pápa előtt, hogy már csak a legnagyobb botránnyal lehetne felbontani. Felesége több gyermeket is szült, de csupa leányt. Közben meghalt Lajos öccse, István szlavóniai herceg is, sőt annak fia és örököse János sem volt hosszú életű. Ezért Lajos Dalmácia visszafoglalása után, amikor még súlyosabb feladatok nehezedtek rá és országára, elhatározta, hogy Erzsébettől elválik és másik házasságot kötve, tesz szert fiú örökösre. Erről Villani Máté, a nagy firenzei krónika írója, így ír:

"Az asszony is, a szerelem miatt, mellyel a király iránt viseltetett, nagy bánatban volt és kész mindenre, amivel hozzájárulhat ahhoz, hogy urának legyen örököse. Minthogy úgy érezte, hogy fiút nem hozhat a világra, nyilvánosan mondták, hogy ez okból jöttek Zárába és ott maradtak több hónapon át. Nagy és előkelő monostort építtettek ott és a királynénak abba kellett volna belépnie apácaruhában, a szentegyház dispenzációjával, hogy a király más feleséget vehessen. De ha igaz is volt az, győzött a királyon a hölgy iránt való szerelme és akaratuknak csak híre maradt."

Ebben a krónikás tévedett, mert megmaradt más is. Az előbb már említett Szt. Simeon ezüst koporsója, Lajos uralkodásának legszebb és legértékesebb művészi emléke.

Egész irodalom szól erről a Milanóban roppant költséggel készült fogadalmi ajándékról, anélkül, hogy okát meg tudták volna magyarázni. Pedig az ok igen világos. Mikor Lajos haza viszi apácának készülő nejét, váltságot kellett adnia. E váltságnak oly természetűnek kellett lennie, hogy az újonnan megerősödött frigynek fiúörökössel való megáldására is meglegyen az isteni kegyelem. Ennek közvetítésére, pedig ki alkalmasabb Szt. Simeonnál, ki a gyermek krisztust ölében tartotta, és dicsőségét hirdette?

Századfordulón még élt az a szokás, hogy azok a várandós anyák, akik fiúgyermeket szerettek volna, eljöttek a templomba Szt. Simeon koporsója előtt imádkozni.

Tovább haladva Zadartól mint egy 50 km-re az út mellet terül el a Vransko jezero (Vranai-tó). Dalmácia legnagyobb édesvizű tava, amelyet csatorna köt össze a tengerrel. A tó keleti partján levő Vrana városka valamikor a magyar királyok koronabirtoka volt. Később templomos, majd johannita rendé, amelynek feje, a vranai perjel, Magyarország zászlósura volt.

©ibenik

©ibenik, a jól védett 9km hosszú, 300-1200 m széles ©ibeniki-öböl északkeleti oldalán terül el. A város története eltér az adriai városokétól. Nem illír, görög vagy római eredetű település; a X. században a horvátok alapítják. A XI. században Kreąimir király városa címet viseli. Ekkor építik ki erődműveit, majd a magyar-horvát királyok alatt a szabad város kiváltságait élvezi, sőt saját pénzverési joggal is rendelkezik.

©ibenik szülöttje a neves humanista és történész Antum Vrančič (Veranics Antal) egri érsek (meghalt Eperjesen 1573-ban), Szapolyai János diplomatája.

A város másik nevezetes fia (igaz nem magyar vonatkozású, de érdekes) egy Kolombusz flottájában szolgált ąibeniki tengerész, Martin Jurjevič, aki ily módon részt vett az új földrész felfedezésében.

Trogir a Kaątelanska rivijerát szegélyező községek közül magyar vonatkozásai révén különös érdeklődésre tarthat számot. Az ódon, festői Trogir (Trau) a Spliti-öböl nyugati sarkában szinte egybeolvad az előtte elterülő Čiovo (Bua) szigettel.

A várost - maga is szigeten fekszik - Čiovo szigetével nyitható hajóhíd köti össze, a szárazföldtől elválasztó keskeny csatornán, pedig kőhíd vezet keresztül. Trogirt - Tragurion néven - az isszai (Vis szigeten lakó) görögök alapítják az i.e. III. században. (Neve görögül = az a hely, ahol a kecskék legelnek. Ezt az elnevezést őrzi ma is a vele szemben a szárazföldön emelkedő Kozja - a Kecske-hegy.)

Trau

Trau 1180-tól (III. Béla) 1322-ig a horvát trónt betöltő magyar királyok fennhatósága alá tartozik, s a híres bribiri ©ubič család a földesura. Különösen a tatárjárás idején játszik fontos szerepet a magyar történelemben. IV. Béla királyunk ugyanis a közeli Klis (Klissza) várából - ahol két lánya meghalt - az őt üldöző tatárok elől családjával Trauba menekül. A Čiovo sziget délnyugati partja melletti Kraljevac (Király) sziget is Béla király rövid ott-tartózkodásának emlékére kapta nevét. Béla király szomorú napjait és a város kapcsolatát történelmükkel ma is sok személyes relikvia és történelmi emlék őrzi.

1322-ben Trau velencei fennhatóság alá kerül, s ottani mintára nagy és kis tanács kormányozza. I. Lajos több dalmáciai várossal együtt visszaszerzi ugyan, de halála után ismét és most már a köztársaság bukásáig Velence uralma alatt áll.

Trogir legszebb ékessége a XIII-XV. Századig épített Szent Lovro-katedrális, amelyben a román, gótikus és reneszánsz stílus olvad össze harmonikus egységbe.

A dalmáciai román építészetének ebben a legtisztább alkotásában nem nehéz dunántúli román építészetünk legszebb műemlékének, a jáki templomnak bizonyos rokon vonásait felfedezni (apszisok, főkapu). Ezt a felismerést nemcsak a hasonlóság támasztja alá, hanem az a tény is, hogy a templomot az a Treguanus püspök építette, aki Magyarországról került Dalmáciába. De a templom magyarországi kapcsolatát kifejezésre juttatja a főhomlokzaton (a rozetta-ablaktól jobbra) felismerhető pajzs alakú Árpád sávos magyar címer, hirdetve, hogy királyaink a dóm építetői, donátorai, voltak. A címer a közelmúltban elkerült(!?) helyéről s egy újonnan bepótolt (világosabb) kő jelzi a helyét.

A katedrális kápolnája prófétákat és szenteket ábrázoló szobrai között kettő Ivan Duknovič Trogiranin műve, akinek Rómában több szép alkotását őrzik, s Giovanni Dalmata néven Mátyás királynak is udvari szobrásza volt.

A főoltár alatt nyugszik Omeri Vilmos (III. Béla lányának fia), aki mint az ide menekült magyar királyi család tagja, szintén itt halt meg.

A sekrestyében a sok műkincs között őrzik IV. Béla koronázópalástjának csuklyáját, amelyet a hagyomány szerint a király a trogiriak hűségének jutalmául adományozott a templomnak. A palást igazgyöngyökből készült, hímzése a lovon ülő Pannóniai Szent Mártont ábrázolja, amint köpenyének felét kardjával lehasítja, és egy szegénynek adja. Magyar vonatkozása révén emeljük még ki (a bejárattól jobbra) az üvegszekrényben levő XIV. századi ezüst kézmosót, amelyet Kotromanovics Erzsébet, Nagy Lajos király felesége ajándékozott a templomnak.

A térről a Kikötői kapu felé haladó utca másik oldalán a régi Cippico-palota kapuja nyílik. Udvarából lépcső vezet egy díszes reneszánsz bejárati ajtóhoz. Ettől jobbra babérkoszorúval övezett homlokú férfi arcképe, amely - a feltevések szerint - a tengerparton is nagy tekintélynek örvendő humanista királyunkat, Mátyás királyt ábrázolja.

Split

Split, a horvát tengerpart leg-nagyvárosiasabb települése. A spliti-öböl partjait is magában foglaló félszigeten és az azt környező dombokon elterülő várost északról a 780 m magas Kozjak, keletről az 1330 méteres magasságot elérő Mosor hegy védelmezi.

A város idegenforgalmi gyűjtőhely. Legjelentősebb látnivalója Diocletianus császár palotája. A palota belsőudvaráról a peristiliumról íves oszlopsoron át jutunk az egykori császári mauzóleumhoz, a jelenlegi dómhoz. A dóm melletti harangtorony későbbi keletű. Építését Magyarországi Mária (V. István magyar király leánya), II. Károly nápolyi és sziciliai király felesége kezdte a XIII. században, majd Róbert Károly királyunk felesége, Erzsébet folytatta az elpusztult Salona köveinek felhasználásával. A torony építése csak a XVII. században fejeződött be. A domborművek, amelyeknek alakjai a toronyépítettő magyar királyokat vagy családtagjaikat ábrázolták, nemcsak az idők viszontagságainak köszönhetik csonkaságukat. Amikor Velence megszerezte magának a várost, igyekezett eltüntetni korábbi múltjának emlékeit (így a magyar királyok képmásait is), s a cél érdekében egy kis szoborcsonkítástól sem riadt vissza.

A dóm főkapuja fölötti timpanon párkányzata is magyar vonatkozású emléket rejt. A kis dísztelen kőkoporsó IV. Béla király két leányának, a tatárok elől való menekülés idején Klissza várában elhunyt Katalin és Margit királylányoknak földi maradványait zárja magában. Királylányokhoz nem méltóan szűkszavú a koporsó latin nyelvű felirata. "Bélának, Magyarország királyának, leányai nyugosznak itt, akik a tatárok elöli menekülés idején 1242. március 13.-án hunytak el." A kis hercegnők azonban nehezen találtak nyugalmat. Velencének az Árpádházi királyok emlékére féltékeny urai a koporsót el akarták helyéről távolítani, és a splitiek ezt csak úgy tudták megakadályozni, hogy Szent Márk oroszlánját tették elébe. A templom századvégi restaurálása idején a koporsót a keresztelőkápolnában (az egykori Jupiter-templomban) helyezték el, s csak ezután jutott vissza mostani helyére. Érdemes megtekinteni a székesegyház épületében lévő kincstárat is, ahol a műkincseken kívül sok értékes kultúrtörténeti ritkaságot is találunk. Például a Szent Dominik Társaság itt őrzött anyakönyvének az a nevezetessége, hogy egyik miniatúrája a XVI. századi Split képét is megörökítette, így a legpontosabb tájékoztatást nyújtja a gótikus-reneszánsz városról, míg a magyar királyok, illetve "ifjabb" királyok (Géza, Imre és Endre) által a dalmáciai egyházaknak adott kiváltságlevelek történeti kapcsolatainak érdekes dokumentumai is egyben.

A közép-dalmáciai szigetek a ©ibeniktől délkeletre fekvő Ploče-fok és az Adria-part második legnagyobb félszigete, a Peljeąac között terülnek el. (csak a magyar történelemben szerepet kapó szigetek felsorolása következik)

Brač

Brač első lakói az illírek, akik a sziget északi partja közelében, a mai ©krip helyén emelnek erődítményt. A rómaiak már a sziget kőfejtőjét is használatba veszik. Brač utánuk Bizánchoz tartozik, közben a gótok feldúlják, majd salonai menekülők népesítik be. Később - még mindig Bizánc uralma alatt - a neretvánok telepednek meg a szigeten. 1102-ben Könyves Kálmán uralmát ismeri el a sziget, majd a XV. századig a velenceiek és a magyar-horvát királyok váltogatják egymást

Vis első lakói az illírek és a görög pelazgok. I.e. 390-ben itt alapítják a siracusai görögök az első görög kolóniát, Issziát. A sziget később állandó hatalmi vetélkedés tárgya. 996-ban a velenceiek, 1483-ban a spanyolok, 1571-ben Ulus Ali török kalózvezér pusztítja el, miközben hol Bizánc, hol a magyar királyok, a Dubrovniki Köztársaság vagy Velence kezében van.

Korčula

Korčula a dél-dalmáciai szigetek közül a legjelesebb. A mai Korčula első lakói knidoszi görögök voltak. Az illír-görög időszak után Róma, majd Bizánc uralma alá kerül. Sziget a XII-XV. századig Velence és Genova vetélkedésének célpontja. Közben 1338-ban, a magyar I. (Nagy) Lajos uralma alatt áll, majd a bosnyák király, a spliti nagyúr, Hrvoje Vukčić után 15 évig a raguzaiaké. A szigetet 1417-ben Zsigmond (magyar) király Gara Miklós nádornak adományozza. Tőle a Raguzai Köztársasághoz kerül, amely 1808-ig birtokolja.

Ha netán valaki nem olvasta volna a Marco Polo: "Utazás a nagy Kánok országában" c. nálunk is megjelent művet, annyit jó tudnia Marco Polóról, hogy 1254 körül született egy Dalmáciából minden bizonnyal Korčulából - Velencébe elszármazott kereskedő fiaként. 1298-ban a Korčula melletti tengeri ütközetben az egyik velencei gályán szolgálatot teljesítő Marco Polo a győztes génuaiak fogságába került.

Egyévi fogsága idején mondta tollba francia fogolytársának hosszú utazásának élményeit, aki ezeket provencal nyelven jegyezte fel.

A fogságból szabadult Marco visszatért Velencébe, ahol csakhamar (1299-ben) egy a nagytanács elleni összeesküvésben vett részt s menekülnie kellett. Életét feltehetőleg - társaihoz hasonlóan - a ©ibenik közelében székelő horvát nagyúrnak köszönhette, mivel Pavele ©ubić (a Zrínyiek őse) védelmét élvezte hosszú évekig. Így talán mi magyarok is hozzájárultunk egy kicsit ahhoz, hogy túlélve üldöztetését művével és szavaival ráirányíthassa a figyelmet a Földközi-tengeren túli országokra, s ezzel siettesse a későbbi felfedezések korának beköszöntét.

Korčulán született és alkotott Petar Kanavelič (1637-1719) költő, a város nagy fia, aki eposz írt az első magyar - horvát uralkodóról, Kálmán királyról.

Dubrovnik (Raguza) a horvát tengerpart legfestőibb városa. A város Dalmácia déli részén, a 412 m-es Srdj hegy lábánál, a szárazföldbe mélyen benyúló tengerág partján fekszik.

Eredetileg a települést görög és római halászok alapították. A város szláv neve, Dubrovnik (Dubrava) ligetet jelent.

Raguza

A Raguza falövezetét északnyugaton megtörő Pile kapunál, háromívű kőhíd és az ennek folytatását képező felvonóhíd vezet a 20 m széles térszerű főutcára, a Placára. Ennek oldalában található a Ferenc-rendiek kolostora. Sok érdekességet tartogat a látogató számára a kolostor kerengője. Többek között Múzeum-gyógyszertárat. A múzeum páratlan ritkaságai a régi receptek és gyógyszerkönyvek, valamint egyéb kincsei, köztük I. László királyunk karcsontját magába záró díszes ereklyetartó, amelyet a bejárattal szembeni (második) teremben (balra) találunk meg. Két, kéz alakú ereklyetartót látunk itt; közülük a jobb oldalin kibetűzhetjük a "manus sancti Ladislai" (Szent László keze) feliratot.

A kolostor relikviáriumát magyar vonatkozású ereklyéiért volt érdemes meglátogatni egykoron. Ezüst ereklyetartóban őrizték itt Szent István királyunk koponyájának felső részét, és évszázadokig itt volt a Szent Jobb is.

A Szent Jobbot a hagyomány szerint még a tatárok elől menekülő IV. Béla vitte magával Dalmáciába. Egy másik változat szerint a török uralom alatt Boszniába került, s onnan jutott a dominikánusokhoz, akiktől később sikerült visszaszerezni. Az ereklyét a Raguzaiak állítólag Mária Terézia idejében egy kérésük eredményes teljesítése érdekében ajándékul vitték a királynőnek, akinek a porosz Frigyessel folytatott háborúi során sok kérnivalója volt a magyar rendektől. Csupán ekkor és így került volna vissza a Szent Jobb először Pozsonyba, majd Budára.

Kevésbé hagy mély nyomot az emberben a Tengerészeti Múzeum, mely a kikötőnél található. Itt főképp a XIX. századi dubrovniki hajózás emlékeivel, hajómodelljeivel, felszerelési tárgyaival találkozhatunk. Azonban, a múzeumban is megdobban egyszer a szívünk, amikor egy XVII-XVIII. század fordulóján készített és a Duna teljes folyását ábrázoló térkép szegélyén ismerős képeket látunk, ismerős neveket olvashatunk. A Szigetvárt, Temesvárt, Péterváradot ábrázoló korabeli metszetek sorában ott látjuk még a Dunától távoli Nagykanizsáét is, ami főképp az e városból idetévedt turistákat töltheti el jogos büszkeséggel.

Utolsók között hagy tegyek említést két településről. Portoroľról, mely nem Dalmáciában, hanem az Isztrián Pirantól 4 km-re fekszik. E városról nem sokat jegyzett fel a történelem, érdekességként csupán annyit, hogy a Portoroľi Szt. Bernát-kolostort az a velencei Ferenc-rendi szerzetes alapította, aki történelmünkben Hunyadi János mellett a világraszóló 1456. évi nándorfehérvári győzelem hőse volt: Kapisztrán János.

Opatija

Opatija (Abbázia) a Kvarner gyöngye és legkeresettebb fürdőhelye. A település helyén a XV. században Benedek-rendi apátság állt, amelytől a nevét is kapta. Az egykori kis halászfalu a századforduló idején nőtt látogatott fürdőhellyé. Gyors felvirágzását kedvező klimatikus adottságain kívül a közlekedés fejlődésének, a századvégi vasútépítkezéseknek köszönhette. Így lett Abbázia az 1900-as évekre "a boldog békeidőkre", az Osztrák-Magyar Monarchia legdivatosabb, télen-nyáron keresett tengeri fürdője, klimatikus üdülőhelye.

Befejezésül csak annyit, tisztában vagyok azzal, hogy az itt felsorolt történelmi emlékek leltára nem lehet teljes és soha nem lesz naprakész. Hiszen ahogy természeti környezetünk folyamatosan változik, úgy alakul és formálódik át az épített környezetünk is. Lassan és biztosan eltűnnek, elkerülnek és elkopnak helyükről a szívünkhöz oly közelálló elmúlt korok dokumentumai. Mégis bízom abban kedves olvasó, hogy ezek után mikor Dalmáciába érsz, talán úgy érzed majd, egy kicsit haza is értél.

Dalmát - magyar kapcsolatok évszámokban

  • 1105. Kálmán király, szerződést köt Zárával(Zadar), És ezzel kezdetét veszi Dalmácia magyarok általi meghódítása.
  • 1106. Lőrinc esztergomi érsek zsinatot tart a dalmát egyházfőknek.
  • 1108. Kálmán Splatonak(Split) és Traunak(Trogir) szabadságlevelet adományoz.
  • 1114. Kálmán 13 éves fiával, a későbbi II. Istvánnal megjelent Zárában(Zadar), mivel a hercegség megszűnése a trónörökös új jussa a dalmát-horvát királyság (hercegség) lett.
  • 1136. Dalmácia egy része újból a magyarok kezére került, az új spalatói(Split) érseket, gaudiustaz esztergomi érsek szentelte fel.
  • 1142. II. Géza király megújította Spalato(Split) kiváltságlevelét, a vámmentes szabad kereskedelem jogát adományozva, magyar uralom megszilárdítása érdekében.
  • 1151. III. István király Trau(Trogir) kiváltságait erősítette meg.
  • 1167. III. István király Sebenicót(©ibenik) biztosította mindazon jogokról, amelyeket Trau is megkapott.
  • 1180. Miután III. Béla király Dalmáciát visszaszerezte, a spalatói(Split) érseki székbe magyar embert ültetett, Ketelény fia Pétert.
  • 1185. A Spalatói érsek főegyház-megyei zsinatot tartott, amelyen Horvátország és Dalmácia egyházi viszonyait rendezték.
  • 1191. III. Kelemen pápa, Péter kérelmére az érsekség minden jogát megerősítette, és a Cetinától délre eső püspökségeket is egyházi fennhatósága alá rendelte.
  • 1193. Velence a fegyverszünetet meghosszabbította, III. Béla Horvátország és Dalmácia élére kormányzót állított, Kalán pécsi püspök személyében.
  • 1194. III. Béla fiát, Imrét tette meg kormányzónak, majd Imre trónra kerülésével testvére, András kapta meg a dalmát-horvát hercegséget, ahol önálló uralkodóként rendezkedett be.
  • 1205. II. András sorra érvényesíti a még magyar kézen lévő dalmát városok privilégiumait.
  • 1226. II. Béla fia Kálmán viseli a dalmát-horvát hercegi címet.
  • 1278. András herceg, a későbbi III. András király viselte a Szlavónia, Horvátország és Dalmácia hercege címet.
  • 1295. Martell Károly salernói herceg ©ubic Pál horvát-dalmát bánnak adományozta a tengermelléki bánságot.
  • 1312. Pál bánt fia, Mladen követte a tisztség viselésében.
  • 1322. I. Károly király fegyverrel megfosztotta Mladent méltóságától, és tengermelléki bánná Babonič Jánost nevezte ki.
  • 1358. I. (Nagy) Lajos király a nápolyi királysággal megköti a zárai(Zadar) békét.
  • 1360. Erzsébet anyakirálynét küldte Zárába, az oly sokat szenvedett országrész "reformálására".
  • 1370. I. Lajos kiváltság leveleket ad ki, ezzel is előmozdítandó a Dalmácia és Magyarország városai közötti kereskedelmet. Fáradozása azonban hiábavalónak bizonyult, mert nincs nyoma annak, hogy a dalmát és a magyar városok között rendszeres kereskedelmi kapcsolatok létesültek volna.

Dalmácia történelmében szerepet játszó magyar királyaink a középkorban

  • Könyves Kálmán (1070-1116)
  • II. István (1101-1131)
  • II. Géza (1130-1162)
  • III. Béla (1148-1196)
  • III. István (1147-1172)
  • II. András (1177-1235)
  • IV. Béla (1206-1270)
  • I. Károly v. Anjou Károly Róbert (1288-1342)
  • I. (Nagy) Lajos (1326-1382)
  • I.(Luxemburgi) Zsigmond (1368-1437)

Felhasznált irodalom

Bács Gyula: A Jugoszláv tengerpart
Panoráma Könyvkiadó 1991

Marczali Henrik: Egyetemes és hazai történelem - Magyarország története.
Reprint (1902). Taude Kiadó

Kristó Gyula: Korai Magyar történeti lexikon.
Atheneum Kiadó (1994)

Nagy Iván. Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal
Reprint (1857-68). Helikon Könyvkiadó

Ács Miklós: Történelmi kislexikon
Diáktéka Kiadó (2002)

Függelék